Lesz nyugdíjprémium 2017 novemberében, s decemberben talán Erzsébet-utalvány is – derült ki a kormányinfon.  Novemberben egyösszegű korrekció jön a törvénynek megfelelően, emellett pedig nyugdíjprémium is lesz  – mondta el Lázár János. Arról is beszámolt: dolgoznak azon, hogy decemberben Erzsébet-utalványt is kaphassanak az érintettek, ez a következő hónapok gazdasági adatain múlik.

De mi is az a nyugdíjprémium? A jogszabály szerint (egy még 2009-ben elfogadott törvény alapján) „ha a bruttó hazai termék változatlan áron számított növekedésének a tárgyévben várható mértéke a 3,5 százalékot meghaladja, és az államháztartás – a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott – tárgyévi egyenlegcélja várhatóan teljesül, a tárgyév novemberében nyugdíjprémiumot kell fizetni”. A kormány tehát idén 3,5 százalékot meghaladó növekedésre számít.

Mennyi lesz a nyugdíjprémium? 

„A nyugdíjprémium összege a következő két szám szorzata:
a) a bruttó hazai termék változatlan áron számított növekedése – tárgyévben várható – mértékének 3,5-del csökkentett összege, de legfeljebb 4,
b) a nyugellátás november havi összegének 25 százaléka, de legfeljebb 20 000 forint” 

Kérdés még, hogy a kormány mekkora növekedésre számít idén. Például egy 4 százalékos idei növekedésnél 0,5* 20 000 = 10 000 azaz tízezer forintra számíthatna egy átlagnyugdíjas.

(MTI, Adó Online)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 + 18 =