Amíg a fönicíaiak fel nem találták a pénzt, addig az áruforgalom döntő hányada csere útján bonyolódott, több-kevesebb sikerrel. Mára ez a kereskedelmi forma sokat veszített súlyából, de nem tűnt el teljesen a modern gazdaságokból sem, így érdemes egy cikket szentelni a csere, vagy más néven barter-ügyletekre.
csereügyletben résztvevő felek egyszerre szerepelnek értékesítői és beszerzői pozícióban, azaz az egymással szemben elszámolt teljesítések egymás ellentételezésre szolgálnak, röviden ellenértéknek minősülnek. Amennyiben adóalanyok a csereügylet szereplői ezért a felek nem mentesülnek a bizonylatolási kötelezettségük alól és ennek következtében adókötelezettségük is keletkezik.
A levonási joguk azonban nem automatikus, hanem alkalmazni kell az Áfa tv. általános szabályait, és meg kell vizsgálni, hogy adott beszerzésük, mennyiben szolgálja adóköteles tevékenységüket, nem esik-e adólevonási korlátozás, tiltás alá. Utóbbi esetekben, érvényesíthető-e olyan oldás, amelyet a jogalkotó a korlátozások, tiltások enyhítésére épített be. Röviden csereügyletek esetén sem élhetnek a felek automatikusan levonási jogukkal, azt adott esetre vonatkoztatva lehet eldönteni.
Kedvező az az eset, ha a felek teljesítései ugyanabban a bevallási időszakban történnek, hiszen így elkerülhető hogy adófizetési kötelezettsége keletkezzen bármelyik félnek, de nem kizárt az időbeli eltolódás sem. Utóbbi esetben sem kell feltétlenül kétségbeesnie bármelyik félnek, hiszen az Áfa tv. 59. §-ának köszönhetően csereügyletek keretében is felmerülhet az előlegnyújtás lehetősége, amely tompítani tudja a konkrét teljesítés elmaradása miatt adófizetői pozícióba kerülő fél áfabeli helyzetét. Sajnos ez az opció nem alkalmazható, ha a barterügyletben az egyik szereplő nem adóalany, utóbbi teljesítését az adóalany nem tudja levonni saját teljesítéséből.
Az Áfa tv. szerint, ha az ellenérték nem pénzben kifejezett, és annak megtérítése sem pénzzel történik, hanem termékkel, vagy szolgáltatással akkor mindkét fél a saját teljesítésének az adóalapját a nyújtott termék, vagy szolgáltatás szokásos piaci értéke alapján állapítja meg. Ha a felek az ügylet során ettől eltérnek, akkor áfa-kockázatot vállnak. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy már egyetlen forintnyi eltérés is gondot okozhat, hanem ha az eltérés szignifikáns, és átlép egy sávot, amelyben adott termék, szolgáltatás ára jellemzően mozog.
A csereügyletek logikája azt követeli meg, hogy legyen egyenértékűség a felek teljesítései között. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy minek kell egyenértékűnek lenni a teljesítések bruttó összegeinek, vagy a nettó összegeknek, hiszen könnyen megeshet, hogy az egyik fél 27%-os körbe tartozó terméket, szolgáltatást nyújt a másik félnek, míg utóbbi kedvezményes, vagy akár teljesen mentes termékkel, szolgáltatással lép üzleti kapcsolatba partnerével, legszélsőségesebb esetben nem is minősül adóalanynak, így a teljesítése nem is tartozik az áfa hatálya alá.
Sajnos a hatályos Áfa tv. nem egyértelmű szabályozást a kérdés eldöntésére, azonban az elérhető szakirodalomban elérhető álláspontok inkább a bruttó összegek egyezősége felé billenti el a mérleg nyelvét.
Szintén kérdésként merülhet fel, hogy mi a teendő abban az esetben, ha az egyenértékűség csak pénz bevonása révén érhető el, azaz röviden megfogalmazva, az egyik félnek – részben – fizetnie kell partnerének a cserébe kapott teljesítésért.
Ebben az esetben kedvezőbb helyzetben, mint az előző kérdésnél, ugyanis az Áfa tv. 13. §-a siet a segítségünkre, amikor is kimondja, hogy nem minődül szolgáltatásnyújtásnak, ha a termék értékesítője, szolgáltatás nyújtója részére az ellenértéket akár a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője, akár harmadik fél megtéríti.
Ha ezt a szabály alkalmazzuk az alapkérdésünkre, akkor eljutunk a megoldáshoz, ami szerint a pénzen felüli részről kell számlát kibocsátani, a „pénzes részről” nem.
Végül jöjjön egy olyan példa, amivel gyakran lehet találkozni a szakmában. Adott egy magánszemély, aki tulajdonosa egy szerkezetkész ingatlannak, és ügyvezetője „X” cégnek. A cég vállalja, hogy saját költségére az ingatlant befejezi, majd hasznosítja (jellemzően bérbe adja), végül meghatározott tartam lejártát követően visszaadja az ingatlant a tulajdonos birtokába. A tulajdonos nem kér ellenértéket arra az időtartamra, amíg a cég befejezi az ingatlan építését, majd hasznosítja azt.
Bár akár gondolhatnánk, hogy ebben az esetben az „X” cég ingyenes szolgáltatást nyújt a tulajdonos magánszemélynek, azonban nem erről van szó. A felek csere-, barter-ügyletben vettek részt, amelyben mindkét fél szolgáltatást nyújt a másiknak, amelynek adóalapja a szokásos piaci ár, és nem az ingyenes szolgáltatások esetén alkalmazandó azon költség, ami a szolgáltatás teljesítése érdekében a szolgáltatásnyújtónál kiadásként felmerült.
Forrás: ado.hu
Vélemény, hozzászólás?