A szabályok megalkotásakor és alkalmazásakor is partnernek tekintünk minden jogkövető, tisztességes adózót – hazait és külföldit egyaránt. Az egyszerűsítésnek érezhetőnek kell lennie az adók számában, a kedvezményrendszer és a részletszabályok racionalizálásában is – jelentette ki Izer Norbert, adóügyekért felelős államtitkár Budapesten, a Nemzetközi Adókonferencián.
A versenyképesség növelését szolgálta az adórendszer elmúlt években megvalósított átalakítása, vagyis a jövedelmek, illetve az élőmunka közterheinek csökkentése, illetve az adóbeszedés hatékonyságának növelése. Ezt az utat folytatni kell – emelte ki az államtitkár, ezért az elkövetkezendő években is kiemelt cél a munkát terhelő adók és a vállalkozások közterhének további csökkentése, valamint az adórendszer még inkább foglalkozatás- és vállalkozásbaráttá tétele.
A fenntartható és versenyképes adózási környezet csak úgy biztosítható, ha a kormány a jogkövető adózók védelmét garantálja, és a jogalkotás folyamatába az adózási szakemberek mellett őket is bevonja – szögezte le Izer Norbert.
Kitért arra is, hogy a kormány feketegazdaság elleni intézkedései nemzetközi szinten is követendő például szolgálnak. A jövőben a már meglévő eszközök (mint például az online pénztárgép vagy az ekáer) kihasználtságát – többek között a hatékonyabb adatfelhasználással – még érdemes fokozni. Három héten belül az online számlázással bővül a kormány gazdaságfehérítési-repertoárja, amely nemcsak az államkassza bevételét növeli, hanem tehermentesíti a vállalkozásokat is. Így többek között az összesítő jelentés alól mentesül a számla kiállítója, sőt az érintettek az elektronikus számla megőrzését, archiválást is a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra bízhatják – hangsúlyozta Izer Norbert hozzátéve, hogy az egyszerűsítés azonban nemcsak a bevalláskitöltést érinti majd. A kormány egyik legfőbb célja az adózás egyszerűsítése, amely az átláthatóbb, a könnyen értelmezhető szabályozáson túl, jelentősen csökkenti majd a vállalkozások adminisztrációra fordított idejét is.
Az államtitkár szerint az adópolitika egyik legnagyobb kihívása napjainkban a nagyvállalatok, illetve digitális cégek adóelkerülési gyakorlatának visszaszorítása. A digitális térben sem működhet úgy egyetlen óriáscég sem, hogy ahol nyereséget termel, ott nem adózik. Magyarország megtesz minden szükséges lépést, hogy globális megoldás születhessen, és a digitális vállalkozások is kivegyék részüket az arányos közteherviselésből.
Forrás: ado.hu
Vélemény, hozzászólás?