Mint az ismeretes a személy jövedelemadóról szóló törvény 2019-es módosítása jelentősen szűkítette a cafeteria-rendszerben adható juttatások körét. Az új szabályok alkalmazása a mindennapi gyakorlatban számos kérdést vet fel, így a jelen cikkben két cafeteria-juttatás lehetőségeit és buktatóit járjuk körbe.
A munkáltatók többségénél a dolgozók részére biztosított béren kívüli juttatásként megmaradt az évi 450.000,- Ft (200.000,- Ft, ha a munkáltató költségvetési szerv) keretösszegig adható Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP kártya) juttatás. A már az évek óta ismert három alszámlára (Szja tv. 71.§) a következő összegek utalhatóak a foglalkoztatók által a cafeteria keretében némileg emelkedett, de még most is kedvezményes adóteherrel:
- szálláshely alszámlára legfeljebb évi 225 ezer forint,
- vendéglátás alszámlára legfeljebb évi 150 ezer forint,
- szabadidő alszámlára legfeljebb évi 75 ezer forint.
Ezek kapcsán 2019-től megszűnt az egészségügyi hozzájárulás (eho), így a korábbi 14 százalék eho helyett 2019-től 19,5 százalékos mértékű szociális hozzájárulási adót (szocho) kell fizetni. Mivel azonban a jogalkotó szándéka nem az adóteher növelése volt, 2019-től a béren kívüli juttatásoknál már nincs 1,18-as adóalapkiegészítés, így a juttatás teljes értéke után kell a 15 százalék szja-t és 19,5 százalék szocho-t megfizetni, s ez a korábbi 34,22 százalékos adóterhelés helyett 34,5 százalékos adóterhelést jelent.
Nem változott az sem, hogy amennyiben a rekreációs keretösszeget meghaladja a juttatás (nem teljes évben a munkáltatónál dolgozók esetén naptári napok arányában), vagy az egyes alszámlákra az éves keretösszegnél magasabb összegű juttatást adunk, úgy az átkerül egy egyes meghatározott juttatások közé. Ez utóbbiak 40,71 százalékos adóterhelése nem változott, csupán az eddigi – a juttatás 1,18-as adóalapkiegészítéssel növelt része után felszámítandó – 19,5 százalék eho helyett, most 19,5 szocho-t kell fizetni.
Az igaz, hogy 2019-től a múlt évben még nagy sikernek örvendő pénzösszeg juttatás megszűnt, de a 450.000 Ft-os (200.000,- Ft-os) keretösszegen belül a szakszervezet által biztosított üdülőben nyújtott üdülési szolgáltatás (max a minimálbér összegéig) és a szövetkezet közösségi a minimálbér havi összegének 50 százalékát meg nem haladó rész megmaradt béren kívüli juttatásként. A probléma, hogy ezeket a munkáltató nem tudja biztosítani a munkavállalói részére.
A SZÉP kártyára fizetett béren kívüli juttatásoknál 2019-ben egy új problémával szembesülhetnek a munkáltatók. Még 2018-ban a juttatás úgy történt, hogy jelezték a SZÉP kártya szolgáltatónak, hogy melyik munkavállaló, melyik alszámlájára mekkora összeget kívánnak átutalni és ezt a munkáltatói szinten összevont összeget kellett egy számviteli bizonylat alapján egy összegben elutalni. 2019-től azonban minden munkavállaló SZÉP kártyájának minden egyes alszámlája önálló számlaszámot kapott (mint önálló bankszámlaszám). Ez annyit jelent, hogy egy munkáltatói SZÉP kártya juttatásnál, ahány dolgozó, ahány alszámlájára történik juttatás, annyi banki átutalási megbízást jelent 2019-től (pl.: 10 dolgozó mindhárom alszámlájára kér juttatás ez egyenlő 30 db banki átutalási megbízással a korábbi egy db átutalás helyett). Ez egyrészről megnöveli a bankköltségeket, másrészről – ha nincs beépített automatizmus a bankszámlakivonatok lekönyvelésébe – az adminisztratív (könyvelési) költséget is.
A béren kívüli juttatási keretösszegre visszatérve érdemes a munkáltatónak körültekintően eljárni, hiszen az évi 450.000,- Ft-os keretösszeg magánszemélyhez van kötve. Vagyis a juttatás előtt érdemes a magánszemélytől nyilatkozatot kérni, hogy az adóévben kapott-e már máshonnan (más munkáltatótól, szövetkezettől, szakszervezettől) béren kívüli juttatást, ha igen, akkor mekkora összegben, mert ha a jelen munkáltató által adott juttatás miatt lépi túl a 450.000,- Ft-os keretösszeget, úgy azt már csak egyes meghatározott juttatásként adhatja a munkáltató.
Szerencsére a 2019-es év pozitív változást is hozott a cafeteria-juttatási elemek körében. Míg 2018-ban a művelődési intézményi szolgáltatásra, csupán évi 50.000,- Ft összegű juttatást lehetett biztosítani, addig 2019-től az Szja tv. 1. sz. mellékletének 8.28. b) pontja alapján adómentesen lehet a magánszemély részére kulturális szolgáltatást biztosítani a minimálbér, azaz 149.000,- Ft összegig. Kulturális szolgáltatásként múzeumba, színház-, tánc-, cirkusz- vagy zeneművészeti előadásra, közművelődési tevékenységet folytató szervezet által nyújtott kulturális szolgáltatás igénybevételére, (mivel az állatkert is közművelődési szervezet, ezért), állatkertbe szóló belépőjegy, ezek valamelyikére szóló bérlet, továbbá könyvtári beiratkozási díj lehet.
Megmaradt a sportrendezvényre szóló belépőjegy, vagy bérlet adómentes juttatási lehetősége is, igaz itt a múlt évi korlátlan juttatás lehetőségét korlátozták be a minimálbér összegére.
Ami viszont egy fontos változás, hogy a múlt évi szabályokkal ellentétben 2019-től már nem lehet utalvány formájában ezt a két adómentes juttatást biztosítani, csupán a magánszemély által vissza nem váltható belépőjegy, vagy bérlet formájában.
Forrás: www.ado.hu
Vélemény, hozzászólás?