Az NAV felületén már elérhető a nyilatkozat a gyermeket nevelő magánszemélyek adó-visszatérítéséhez, amelyet december 31-ig lehet benyújtani.
A nyilatkozatban a kitöltő megadhatja az adó-visszatérítés kiutalásához szükséges adatait (bankszámlaszámát vagy postacímét), ellenőrizheti, hogy az adó-visszatérítéshez kapcsolódóan a NAV mely adatait ismeri, nyilatkozhat arról, hogy jogosult az adó-visszatérítésre – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Mobillal és tablettel is működik
A NAV előre kitölti a nyilatkozatot a rendelkezésére álló adatokkal. A családi pótlékot folyósító szerv adatszolgáltatását követően, várhatóan november második hetétől az utalási adatokat is betölti a NAV; ezt érdemes megvárniuk azoknak, akiknek családi pótlékot folyósítanak. Amennyiben a NAV által ismert adatok teljes körűek, akkor a nyilatkozat benyújtására nincs is szükség.
A nyilatkozat a NAV honlapján az Szja-visszatérítés ablakból (https://szjavissza.hu) ügyfélkapus azonosítással érhető el az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA) felületén. A nyilatkozat kitöltéséhez az Új nyomtatvány/bejelentés, majd az Szja-visszatérítés csempére kell kattintani.
A nyilatkozat mobiltelefonnal, tablettel is kitölthető online, továbbá esetében használható az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) is. Papíron – postán keresztül és személyesen – is lehet nyilatkozatot leadni; a papíros beküldéshez a nyomtatvány letölthető és kinyomtatható a NAV honlapjáról vagy elérhető a NAV ügyfélszolgálatain.
Legfeljebb 809 ezer forintot adnak vissza
Amennyiben valaki elmulasztja a nyilatkozatát benyújtani az év végéig, a visszatérítéshez való jog a 2021-es adóbevallásában érvényesíthető 2022. május 20-áig.
Az adó-visszatérítésre az jogosult, aki 2021 bármely napján családi kedvezményre jogosult, összevont adóalapba tartozó vagy ekho szerint adózó jövedelmet szerzett vagy bejelentett kisadózó. A visszafizetés felső határa a 2020 december havi adatok alapján számolt éves átlagbér adótartalma, azaz 15 százaléka. Az szja és az ekho szerint adózó szülőknek külön-külön, legfeljebb 809 ezer forintot térít vissza az állam. A gyermeket nevelő katás vállalkozók a 2021-es tételes adójuk egynegyedét kaphatják vissza.
(MTI)
Vélemény, hozzászólás?