Varga: csütörtöktől érkezik a bankszámlára a családi adóvisszatérítés

Csütörtöktől érkezik a bankszámlára a családi adóvisszatérítés azoknak, akik utalással kérték a kézbesítést – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán csütörtökön.

Hozzátette: az utalással folyósított összeg meghaladja az 561 milliárd forintot, ezt minden család legkésőbb hétfőig – azaz a törvényi határidő előtt – megkapja. A postai kézbesítések már megtörténtek, 160 ezer család kapott közel 50 milliárd forintot. Kiemelte: a családi adóvisszatérítéssel a gyermeket nevelő szülőknek februárban 610 milliárd forintot adnak vissza.

A családok megerősítésére a magyar gazdaság teljesítménye ad lehetőséget: a tavalyi volt az elmúlt 30 év legnagyobb gazdasági növekedése, és idén is jóval 5 százalék feletti növekedést várnak – mondta Varga Mihály. Fontos a tárcavezető szerint, hogy az adóvisszatérítéshez való jog nem veszhet el, az szja-bevallásban igénybe vehető, azoknak, akik elmulasztották tavaly december 31-ig benyújtani a nyilatkozatot.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

15 + 18 =