Ha az adózó a bevallás benyújtását követően észleli, hogy adóját nem a jogszabályoknak megfelelően állapította meg, vagy hogy az adó alapja, összege számítási hiba, elírás miatt hibás és emiatt több mint 1000 forint eltérés van a bevallott és a helyesbített összeg között, önellenőrzéssel módosíthatja a már benyújtott bevallását. Íme a szabályok.
Az adózás rendéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) 46. § rendelkezik az adó megállapításának módjairól. Jelenleg a legtöbb adónem tekintetében az adózók önadózás keretében állapítják meg a fizetendő adójukat, vagyis az adózónak kell megállapítania, bevallania és megfizetnie az esedékes adót.
Abban az esetben, ha az adózó a bevallás benyújtását követően észleli, hogy adóját nem a jogszabályoknak megfelelően állapította meg, vagy hogy az adó alapja, összege számítási hiba, elírás miatt hibás, és a hiba miatt több mint 1000 forint eltérés van a bevallott és a helyesbített összeg között, akkor az adózó önellenőrzéssel módosíthatja a már benyújtott bevallását.
Az adózót az adóhatóság is felhívhatja önellenőrzésre úgynevezett támogatói eljárás keretében, amennyiben a rendelkezésre álló adatai alapján úgy ítéli meg, hogy az adózó terhére valószínűsíthetően eltérés lenne megállapítható. Az adóhatóság felhívásának az adózó nem köteles eleget tenni.
Az önellenőrzés keretei
Az önellenőrzés főbb szabályai az Art. 54–57. § alatt találhatóak. Az önellenőrzés objektív korlátai az adóhatósági ellenőrzés és az elévülés. Önellenőrzésre főszabály szerint csak elévülési időn belül van lehetőség, és csak az esetleges adóhatósági ellenőrzés megindításáig.
Az adóellenőrzés az adózó előzetes értesítésével, ennek hiányában pedig a megbízólevél átadásával kezdődik. Így abban az esetben, ha az adóhatóság az adózót az adóellenőrzés megindításáról előzetesen értesíti, akkor e tényből kifolyólag a vizsgálat alá vont adó az adóellenőrzéssel érintett időszak tekintetében önellenőrzéssel már nem lesz helyesbíthető.
Fontos kiemelni, hogy az adóhatóság a fizetendő adót, adóalapot csak adóellenőrzés keretében vizsgálhatja, ezért kizárólag ezen ellenőrzési típusra vonatkozik az önellenőrzési tilalom. Ebből következően a jogkövetési vizsgálat megindításával az önellenőrzési tilalom nem áll be, az adózó ezen eljárás alatt még benyújthatja az önellenőrzését.
Szintén fontos szabály, hogy az adózó bejelentheti – ugyanazon adónem és időszak tekintetében csak egyszer – az adóhatóságnak az önellenőrzési szándékát, mely esetben az adóhatóság a bejelentéstől számított tizenöt napig a bejelentés szerinti adómegállapítási időszak és adónem tekintetében nem indíthatja meg az adóellenőrzést.
Az adóellenőrzés sajátossága, hogy az ellenőrzéssel lezárt időszakot teremt az adóellenőrzéssel érintett adónem és időszak vonatkozásában. Ebből következik, hogy az adózó egy adóellenőrzéssel lezárt időszakot utólag önellenőrzéssel már nem helyesbíthet.
Forrás: www.adozona.hu
Vélemény, hozzászólás?