Kedvező változások a behajthatatlan követelések áfa-szabályaiban

Lezárul egy korszak

2021. július 31-én elérkezik az 5 %-os áfa alkalmazhatóságának a vége a vendéglátásban. Ezen időponttól nem alkalmazható a kedvezményes kulcs az elviteles és házhoz szállított helyben készített ételekre és italokra.

Adózók számára kedvező módon változtak a behajthatatlan követelésekkel kapcsolatos áfaszabályok

Sajnos számos cég kényszerül azzal szembesülni, hogy a korábban megbízhatónak tartott vevője egyszer csak csőd közelébe került, fizetésképtelenné vált és nem fizet a cég által nyújtott szolgáltatásért vagy áruért.

Már ez is kellemetlenül érinti a céget, de ez még nem minden. Mivel a számlán szereplő szolgáltatás vagy termékértékesítés megtörtént, a számla ki volt állítva, a NAV várta az áfát. Annak ellenére, hogy a cég ezt az áfát sohasem kapta meg a vevőjétől, a korábbi jogszabályi környezet miatt mégis köteles volt azt a NAV felé megfizetni.

Az Áfa tv. 2020. január 1. napján hatályba lévő kedvező szabályai alapján, a kiegyenlítetlen számlákra jutó áfa visszakérhető az adóhatóságtól. Ez azt jelenti, hogy a kintlévőségének egy része, vagyis a vevő követelés áfa tartalma megtérülhet.

A 2021. június 10-én hatályba lépett jogszabály-módosítás alapján – számos – az adóalapot csökkentő adóalany partnerére vonatkozó feltétel hatályát vesztette, vagyis az adóalap-csökkentés lehetősége mostantól több adózó számára válik elérhetővé.

Már nem feltétele a visszaigénylésnek, hogy:

  • a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője ne álljon csőd-, felszámolási, vagy kényszertörlési eljárás hatálya alatt a behajthatatlan követelésként történő elszámolás alapjául szolgáló termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás teljesítésének időpontjában,
  • a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője nem szerepeljen a nagy összegű adóhiánnyal vagy a nagy összegű adótartozással rendelkezők adóhatóság holnapjáról lekérdezhető adatbázisában a behajthatatlan követelésként történő elszámolás alapjául szolgáló termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás teljesítésének időpontjában és az azt megelőző egy évben,
  • a termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybevevőjének adószáma a behajthatatlan követelésként történő elszámolás alapjául szolgáló termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás teljesítésének időpontjában ne legyen törölve,
  • az állami adó- és vámhatóság a behajthatatlan követelésként történő elszámolás alapjául szolgáló termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás teljesítésének időpontjáig ne adjon tájékoztatást az adóalany részére a terméket beszerző, szolgáltatást igénybevevő adókötelezettsége teljesítésének megkerüléséről.

A módosítás tehát 2021. június 10-én lépett hatályba, de azokban az esetekben is lehet alkalmazni, amikor 2016. január 1.-2021. június 10. közé esik a behajthatatlan követelés alapjául szolgáló termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás teljesítési időpontja.

További, adózók számára kedvező változás, hogy 2021. június 10-től a NAV-hoz benyújtott kérelemben igényelhető a behajthatatlan követelésre eső adó visszatérítése, ha a behajthatatlan követelésként történő elszámolásra alapot adó ok az elévülési idő eltelte után következik be.

A különös adóvisszatérítési kérelem akkor nyújtható be, ha az az ok, ami a behajthatatlan követeléskénti elszámolásra alapot adott 2021. június 10-én vagy azt követően, vagy 2020. június 10.- 2021. június 10. között következett be. Ez utóbbi esetben a kérelem benyújtására 2021. december 7-éig van lehetőség, mely határidő jogvesztő.

Vagyis olyan elévült (2015.12.31. előtti) követelések esetében is van lehetőség az áfa visszaigénylésre, amelyeknél a behajthatatlanná válás 2020. június 10. után következett be. Például 2020. december 20-án, vagy akár 2021. június 20-án kapja meg a felszámolótól a követelés behajthatatlanságáról szóló igazolást, ekkor állította ki a végrehajtó a nemleges foglalási jegyzőkönyvet.

Forrás: ado.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

9 − 2 =