Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón közölte: akciótervet fogadott el a kormány a turisztikai ágazat támogatására.
Akciótervet fogadott el a kormány a turisztikai ágazat támogatására annak érdekében, hogy a szállodák és vendéglátóhelyek a téli szezonban, a magas energiaárak mellett is nyitva tarthassanak – ismertette Gulyás Gergely.
A tárcavezető bejelentette: az ágazat szereplőinek nem kell megfizetniük a nettó árbevételük 4 százalékát kitevő turizmusfejlesztési hozzájárulást idén október 1. és jövő év március 31. között, a már befizetett hozzájárulás pedig visszaigényelhető. A kormány eltörli a Széchenyi Pihenő Kártya “különböző füleit”, vagyis a vendéglátásra, szállásra vagy szabadidős tevékenységre nyújtott források mindegyike más-más területen is felhasználható.
A kormány fél évre “lazít” a turisztikai ágazat adatszolgáltatási kötelezettségén, és a szálláshelyek minősítésének határidejét is kitolja egy évvel. Emellett kizárólag a turisztikai ágazatban lehetőség lesz huszonnégy havi munkaidőkeret alkalmazására – közölte a miniszter.
A magas energiaárak a turizmust is nehéz helyzetbe hozták, ezért fordult a kormányhoz az szektor több képviselője. A turisztika fontos bevételi forrása az országnak – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: az ágazat a világjárvány nehéz évei után idén még az energiaválság ellenére is jó évet zár.
Az első tíz hónapban 13 millió vendég 33 millió éjszakát töltött hazai szálláshelyen, 34 százalékkal többet, mint tavaly, és csak 8 százalékkal elmaradva a rekordévet jelentő 2019-től – fejtette ki. A vendégéjszakák 26 százaléka köthető a fővároshoz, a 33 millióból pedig 20 millió kötődik belföldiekhez, míg 13 millió külföldiekhez. Utóbbiak azonban csak 6 millió éjszakát töltöttek vidéken, 7 millió a fővároshoz kötődik.
A vendéglátás árbevétele 2019 első tíz hónapjához képest 42 százalékkal, míg a tavalyi év azonos időszakához képest 45 százalékkal emelkedett.
(MTI)
Vélemény, hozzászólás?