Ötvenezerrel többen nyújtottak be személyijövedelemadó-bevallást az idén, mint egy évvel korábban. A 2015-ös adóévre vonatkozó 4 millió 625 ezer elszámolásból 3,5 millió önbevallás volt (ezen belül 86 százalék elektronikus úton, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal internetes kitöltő-ellenőrző programjával érkezett be). Az egyéb utak közül az adóhatóság közreműködésével készített egyszerűsített bevallás lehetőségével a megelőző évinél 75 ezer fővel kevesebben, 265 ezren éltek. Az új opcióként megjelent bevallási nyilatkozatra viszont – ahol az egyéni adózók helyett a NAV készíti el az szja-bevallást – rögtön 172 ezren voksoltak. Ezt azok választhatták, akik 2015-ben kizárólag munkáltatótól szereztek jövedelmet, nem érvényesítettek kedvezményt és az szja 1+1 százalék kivételével nem rendelkeznek adójukról.

Az összevonás alá eső jövedelmet valló 4 millió 372 ezer ember a korábbinál 634 milliárd forinttal többről adott számot, ezzel a teljes summa 65 milliárd forinttal túllépte a 10 ezer milliárdos szintet. Ez javarészt munkaviszonyból származó bérként jelent meg: a 3 millió 991 ezer munkavállaló együttesen 9250 milliárd forinthoz jutott, ami 6,8 százalékos (559 milliárdos) emelkedés. Az éves átlagos bér így 2,32 millió forintra rúgott. 

Az önálló tevékenység nyomán keletkezett 359 milliárd forintos jövedelem 5,7 százalékkal haladta meg a bázisévit. Ezen belül legnagyobb mértékben, 17 százalékkal a mezőgazdasági őstermelők járandósága bővült, de így is csak 16,5 milliárd forintot tett ki.

Együttesen 892,2 milliárd forintnyi külön adózó (forrásadós) jövedelemről 295 ezren számoltak be, ami egy főre vetítve 3,26 milliónak felel meg. Ezek döntő többségét, 72 százalékát az osztalékjövedelmek adták; összegük egy év alatt 21 százalékkal nőtt.

2015-ben szerzett jövedelme után 4 millió 166 ezer embernek kellett átlagosan 368,6 ezer forintnyi adót fizetnie. Az összevont jövedelmek adóterhe (minden kedvezményt figyelembe véve) 13,7 százalékos volt.

(Forrás: MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt × 2 =