1. Milyen illetékkedvezményekkel élhetnek az élettársak?
Tekintve, hogy a jogszabályok azonos szabályokat határoznak meg a bejegyzett élettársakra és a házastársakra, az illetéktörvény házastársakra vonatkozó rendelkezései a bejegyzett élettársakra is irányadóak, vagyis ugyanazok az illetékkedvezmények és mentességek illetik meg őket.
A NAV most felhívja a figyelmet, hogy azon bejegyzett élettársaknak, akik korábban megfizették az öröklési, és/vagy ajándékozási és/vagy visszterhes vagyonátruházási illetéket, lehetőségük van az illeték visszatérítése érdekében kérelmet benyújtani az adóhatósághoz. A kérelem mellé csatolniuk kell a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítéséről kiállított anyakönyvi kivonatot. A visszatérítendő összeg után az Art. 135. § (4) bekezdése a jegybanki alapkamat kétszeresével azonos mértékű késedelmi kamat is jár.
2. Elérhető a munkáltatói adómegállapítás tervezete
Elkészült a 2016. évre vonatkozó munkáltatói adómegállapítás tervezet. Azon cégek, akik vállalták, hogy elkészítik munkavállalóik helyett az éves szja bevallást, ennek a nyomtatványnak a véglegesített verzióján tudnak eleget tenni kötelezettségüknek.
3. Elektronikusan intézhető ügyek
Utoljára a 7. héten jelent meg az információs füzet módosítása. Azóta újabb apró pontosítás történt: a módosítás a mezőgazdasági őstermelőkre vonatkozik, miszerint elektronikus ügyintézésre a mezőgazdasági őstermelő csak akkor köteles, ha pl. munkáltatónak, kifizetőnek, vagy egyéni vállalkozónak minősül, vagy összesítő nyilatkozat benyújtására köteles. A korábbi verzió szerint a mezőgazdasági őstermelő főszabály szerint akkor volt köteles elektronikus ügyintézésre, ha biztosítottnak minősült, illetve ha a nem biztosított mezőgazdasági őstermelő egyéb okból elektronikus bevallásra volt kötelezett (mert pl. munkáltatónak, kifizetőnek, vagy egyéni vállalkozónak minősül, vagy összesítő nyilatkozat benyújtására köteles).
4. Be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók nyilvánosságra hozatala
Az elmúlt hét során bővült a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók listája.
5. Ami a vámot illeti…
…a vámjogszabályok alapján biztosítékként elfogadható kötelezettségvállalási okmányok formanyomtatványai elérhetőek a NAV oldalán.
Forrás: ado.hu
Vélemény, hozzászólás?