A családi kedvezmény érvényesítésének speciális esetei
Tájékoztatót tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a a családi kedvezmény érvényesítésének lehetőségéről a családi pótlékra saját jogon jogosult, rokkantsági járadékban részesülő, továbbá a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személyek esetében.
Az ellenőrzési tapasztalatok alapján a magánszemélyek a személyijövedelemadó-bevallásukban az egészségkárosodással vagy fogyatékossággal élő gyermekük, nagykorú hozzátartozójuk után igénybe vehető családi kedvezményre vonatkozó szabályokat elég gyakran helytelenül alkalmazzák, ezért a következőkben igyekszünk segítséget nyújtani a családi kedvezmény érvényesítéséhez.
A kormány benyújtotta a jövő évi adótörvényeket az Országgyűlésnek
A kormány megőrzi a személyi jövedelemadó alacsony szintjét, a családi adókedvezményt, a négygyermekesek, a 30 év alatti anyák és a 25 éven aluliak adómentességét, emellett továbbra is garantálja az alapvető élelmiszerek kedvezményes áfakulcsát – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye, amellyel bejelentette, hogy a kormány kedden benyújtotta az adótörvényeket, és még a nyári szünet előtt elfogadhatja az Országgyűlés azokat.
Az szja-visszatérítés és a családi kedvezmény kapcsolata
A gyermekes családoknak járó szja-visszatérítés tartalmazza a családi adókedvezményt, vagy az adóbevalláskor kell jelezni? Egyben szeretném felvenni a családi adókedvezményt. Kérdés és válasz az Adó szaklapból.
Szja-visszatérítés: ők is megkaphatják, ha gyorsan intézkednek
Azoknak is járhat az adó-visszatérítés, akiknek a jogosultsági feltételei visszamenőleg fennállnak – rögzítette a Pénzügyminisztérium február 18-ai közleményében. Ez a lehetőség elsősorban azokat a nem házasságban élő szülőket érinti, akik felváltva nevelik a gyermeküket. Az adó-visszatérítés azoknak a szülőknek is jár, akik felváltva gondozzák a gyermeküket, és a családi pótlék 50-50 százalékos visszamenőleges (decemberi) folyósítására vonatkozó kérelmüket legkésőbb február 28-áig benyújtják a kormányhivatalhoz.
Már több mint 100 ezren beküldték a családi adóvisszatérítés nyilatkozatot
Kedden délig már több mint 100 ezren töltötték ki online azt a nyilatkozatot, amellyel az adó-visszatérítés 2022. február 15-i kiutalásához szükséges adataikat küldhetik el a szülők. Az úgynevezett Visszado-nyilatkozatot csak azoknak kell idén december 31-ig kitölteni és elküldeni, akik a családi kedvezményre jogosultak, de a családi pótlékot nem ők kapják kézhez – közölte Tállai András.